A Szuverenitásvédelmi Hivatal is felbukkant az USA új emberi jogi jelentésében
A dokumentumban szó esik arról is, hogy Magyarországon a független média aktív volt, és sokféle véleményt képviselt az elmúlt évben.
A dokumentumban szó esik arról is, hogy Magyarországon a független média aktív volt, és sokféle véleményt képviselt az elmúlt évben.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője „elemzésében” még a szervezettel kapcsolatban álló külföldi partner nevét is elírta.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője homályos utalásokkal és még homályosabb következtetésekkel igyekszik alátámasztani harcos kirohanását fél tucat hazai közvélemény-kutató ellen – közös bennük, hogy nem a Fidesz, hanem a Tisza vezetését mérik.
Az ELTE oktatójának kijelentéseit korábban a köztársasági elnök és Bayer Zsolt kormányközeli publicista is bírálta.
22 országban „vásárolt influenszereket” a brit külügy 4,5 milliárd forintnyi összegért – állítja a 6,2 milliárd közpénzből működő, Lánczi Tamás-féle hivatal.
Az Átlátszó által indított per tárgyalására mást küldött maga helyett a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője. Az azonban így is kiderült, hogy a „hírszerzés” és a „dezinformáció” szavakat is meglehetősen másként értelmezik a hivatalban, mint az megszokott.
A Lánczi Tamás vezette hivatal szerint a Válasz Online által készített interjúnak már az időzítése sem véletlen.
A Pesti Srácok főszerkesztője örvendezett azon, hogy a Fidesz még átgondolja az ellehetetlenítési törvényt.
Lánczi András, a miniszterelnökhöz közeli ideológus, filozófus keményen kritizálta a luxizó jobboldali politikusokat és üzletembereket a Mandinernek adott interjúban, de azért jórészt Magyar Péteren igyekezett fogást találni.
A volt igazságügyi miniszter inkább asztalosnak tanul, és már újságot sem olvas.
A szabad sajtót törvényen kívül helyező abszurd jogszabályt nem lehet betartani, mert nem ír elő semmit, csak azt, hogy Lánczi Tamás és szuverenitásvédelminek nevezett csapata a kormánypárttal karöltve bármit megtehessen.
Az összeg a 2024-es 2,5 milliárdról 2025-ben 6,2 milliárdra nőtt.
A Lánczi Tamás által vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal sokallja az Átlátszó által kért sérelemdíjat, továbbá azt állítja, hogy a jelentésében megfogalmazottak véleménynek számítanak, ráadásul csak azt írták le, amit korábban már mások is.
A szakértő szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése – Gulyás Gergelyt idézve – lepkefing.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője szerint az átláthatóság mindenkinek az érdeke.
A független országgyűlési képviselő elmondta véleményét a külföldi támogatást kapó szervezetek megbüntetéséről szóló törvényjavaslatról.
A javaslat alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak listáznia kellene érintett szervezeteket, akiktől megvonnák az adó 1%-ot, és az elfogadott támogatás összegének huszonötszörösét fizettetnék ki velük bírságként.
Idén már 6,2 milliárd forintból gazdálkodhat a szervezet.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét arról kérdezték, hogy mit dolgozott a külföldi tulajdonú sörgyárak szövetségénél.